Eggyéválás Éjfél már jócskán elmúlt. A találkozás Zepiriusszal sokat jelentett nekem. Jól éreztem magam Vele. Éreztem a szeretetét, s éreztem azt a hatalmas életszeretetet, amely belőle fakadt. Semmin nem gondolkodott, semmit nem ítélt el, nem ítélt meg, csak egyszerűen elfogadta a világot olyannak, amilyennek meglátta. Még csak néhány óra telt el a találkozás óta, de máris éreztem hiányát. - Bárcsak találkoznék a saját világomban is Vele - fogalmazódott meg a gondolat bennem. - Rajtad múlik, nem igaz? - hangzott belülről az ismerős hang, s úgy éreztem, mintha valaki nézne. Megálltam. Lassan körbefordultam, de csak a távolban láttam egy alakot farmerkabátban. - Igen, én vagyok. Azért választottam a kommunikáció ezen formáját: egy távoli, belső világot, mert így előítéletek nélkül ismerhettél meg. Benned életem, de Te megadtad ezen valóság jövőjében a szabadságot nekem. Ezért hálával tartozom Neked, s eljöttem, hogy ha Te is úgy szeretnéd, segítsek eljutni a Döntés pillanatáig... Kavargott minden körülöttem. Nem tudtam hol van a fent, hol van a lent. Mindenben bizonytalan lettem. Világok omlottak össze, s új, másfajta világok jöttek létre bennem. Szinte minden megváltozott egy pillanat alatt. Sietve indultam el Zepirius felé. - Türelem! Egy Jedi-lovag sohasem siet semmivel! Hehehe... Éreztem, ha nem állok meg, kiszalad a föld a lábam alól. Becsuktam a szemem, s tudtam, hogy minden határozatlanná, meghatározhatatlanná vált számomra. Elvesztettem minden mankót, támpontot ezalatt a néhány másodperc alatt. - Megtébolyultam - ez volt az első gondolatom, de amint kinyitottam szemem a két ismerőst láttam magam előtt: Zepiriust és Yodát. Azt a két lényt, akik nekem sokat adtak, pontosabban akikre kivetítettem olyan tulajdonságokat, amelyeket elérni szerettem volna, mivel nem hittem abban, hogy bennem is megvannak ezek. Hogyan haltam meg? - kérdeztem önmagamban. - Ez a Te valóságod, az a valóság, amelyet régen egyetlenként éltél meg, amikor még nem érezted, hogy ez a valóság csupán egy a sok közül. Mi itt csak Neked vagyunk láthatóak, ezt jól vésd az eszedbe, mivel eléggé furcsán tekintenek az olyan emberekre, akik beszélgetnek önmagukkal - hangzott a válasz Zepirius nevető hangján belülről. - Nem lesz könnyű az, amit most megélsz. Válassz magadnak egy nyugalmas helyet, egy időpontot, s ha úgy érzed felkészültél, szólj nekünk. Most békén hagyunk, hogy felkészülhess - mondta Yoda. - Mire? - Mindenre - mondták egyszerre. Leültem egy padra gondolkodni. Percek teltek el, amelyek a nagy zavarban óráknak tűntek. Hiába erőlködtem, hogy feloldjam kialakuló félelmemet... - Felesleges felkészülni, mivel nem tudom, hogy mit jelent a minden. Vágjunk bele most, amíg még nem alakul ki nagy félelem ettől az egész lehetetlen helyzettől. Kezdjük el addig, míg van bátorságom hozzá. Válasszatok helyet Ti! Ott voltunk, ahol találkoztam magamban Zepiriusszal, a Vendoron. Egy tábortűz körül ültünk. Éreztem a nyárson piruló alma illatát. - Ezt a valóságot választottuk kezdetnek azért, mert Neked ez ismerős, de mégis valahol idegen Tőled. Itt azt tanultad meg, ami ahhoz fontos, hogy szabadon hagyd, szabadon engedd a világot - ha Te is úgy gondolod: "Azt kívánom Neked, amit Te kívánnál magadnak!" Egy kisfiút látok, amint egy ágy mellett áll testvérével. Ismerős, de mégis idegen. Látom, amint csak nézi az ágyat, ahol anyja fekszik. Karácsony van, de a hangulat nem éppen karácsonyi. Egy utolsó lehellet... Rádöbbenek, hogy ez az én valóságom, s az utolsó gyermeki karácsonyom... Én vagyok a kisfiú. Érzem, amint szétáradnak bennem a kisfiú érzései. Nem tudok sírni... Érzem ez egy nagy pillanat... Mostantól kezdve minden más lesz... Éles fény hasít a szemembe. Kapálózok, sikítok, bömbölök. - Hol vagyok, hol a nyugtató hang? Semmi válasz... Majd valami fáj, fáj, nagyon fáj... Cssssss... Ta-da Ta-da Ta-da... - Ezt ismerem... Először adják kezembe gyermekemet. Amint megfogom apró kezét, s fülébe suttogok úgy, mint amikor még testem táplálta, érzem a nyugalmat, amelyet Ő, a fiam áraszt... Nem érzem jól magam. Sötét van. Az utcán senki sincs. Le kell ülnöm. Fáj a szívem... Apa! Apa! Drága Apa! Miért hagytál itt? Kelj fel, kérlek kelj fel, gyere várunk haza... Érzem, amint kedvesem hajamat simogatja. Sohasem szerettem még senkit így, s senkivel nem tudtam megbeszélni ennyi mindent. Érzem, hogy Ő is ugyanígy érez. A férjem áll az ajtóban. Ruhája koszos. Részeg... - Hagyj békén! Kotródj innen! Ütéseket érzek, majd valami meleg folyik a fejemen... - Hagyj békén! Hagyj... A gyerek üvölt... A gyerek egyre üvölt... Egy pillangó száll előttem. A Nap gyönyörűen ragyog. Apa és anya mellettem fut. Örülnek nekem. Érzem, hogy szeretnek. Csak mosolygok, s megpróbálom elkapni a lepkét... Éjszaka van és nappal... Hideg és meleg... Csend és elviselhetetlen robbanások... Egyre több kép, érzés... Megszületek, s egyszerre meghalok... Mind valóságos... Olyan mintha én magam lennék az összes valóság... Most kívül vagyok a valóságokon... Kívülről látom mindazt, amiben az előbb benne voltam... Kusza rend, ahol mindennek megvan a maga helye... - Köszönöm... Megértettem... Nagyon, nagyon köszönöm... - szólaltam meg végül. Hosszú percekig ültünk némán. - Egyetlenegy dolgot nem éltem még át... - A semm.. A semmit - mondta halkan, elcsukló hangon Yoda. - Igen, a semmit. Tudom, érzem, hogy a legfontosabb a semmi... Feladni mindazt, amit elérni véltem. Feladni önmagam, s megszűnni... Én hoztalak létre Benneteket, s most szabadon engedlek... Szabadon engedem mindazokat a világokat, amelyek bennem élnek... Légy szabad minden! Azt kívánom Neked Világ, amit Te kívánnál magadnak! Most szabadon engedem önmagam is...... Azt kívánom Neked Önmagam, amit Te kívánnál magadnak! Egy ember ül a padon mozdulatlanul. A járókelők furcsán néznek rá. Hét óra lehet, mire valaki veszi a bátorságot és megpróbálja felkelteni... Hiába... ----- Ami képes létrehozni önmagát, az képes megszüntetni is, hogy egy más valóságban - vagy talán ugyanabban - létrehozza ismét önmagát a Semmiből... Köszönöm, hogy megteremtettél, s szabadon engedtél. Azért jöttem el most, hogy megköszönjem Neked ezt... A Semmiből jöttem, s a semmibe megyek ismeretlenül, hogy újra eljöhessek... Azt kívánom Neked, amit Te kívánnál magadnak! Elmondtam mindent, amit most el tudtam mondani Neked, hogy mit kezdesz vele: Rajtad áll! A Lant önmagától is szól, nehezen jöttem rá, hogy nem kellek hozzá... Talán újra találkozunk... Lehet, hogy a múltban... Isten Veled! Mind-Egy (csak egy ember, az emberiség nagy családjából)