Ha egy alkony virrad...

Éjjel van.
A város már csendes. A megfáradt emberek álomra hajtják fejüket.
Szép álomra...
A utolsó Napsugár, aki fényt adhatna, már régen itthagyott...
Elment...
Nem fordult meg, hiába kérleltem...
Sötétség van...

Ablakom előtt denevérek játszanak és néhány napja egy bagoly éli 
éjjeli életét.
Csend van.
Az ablaknál állok és szeretem a csendet.
Szeretem a sötétséget...
Csak nézek kifelé ... egyedül...
Szemem néha megtelik könnyel - mint most is, ahogy felidézem - és 
tudom, hogy jó élni.
Jó egyetlen dolog miatt élni...
Köszönöm, hogy szerethetek...

Álomra hajtom fejem...
Álomra hajtom a fejem abban a reményben, hogy olyan Világra ébredek, 
ahol az emberek boldogok, szeretik egymást és béke van...
Egy olyan Világra, ahol nem megy el az utolsó Napsugár...
Ez a Szeretet Világa...

Ébredek: Beköszöntött egy Új Nap Új Hajnala és az utolsó Napsugár
virgoncan kacsintva megérinti lelkem: 
Itt vagyok, itt voltam mindig és itt leszek örökre, mert én vagyok a
Régi-Új Remény, a sötétség és a fény, az elmúlás és a feltámadás,
én vagyok minden...

Köszönöm, köszönöm apró, kicsi Napsugár!
Ha szívem jégből lesz, tudom, Te akkor is felolvasztod apró kezeiddel,
csendesen, ismeretlenül, határtalan szeretettel...

Mind-Egy