Gyermek

Egy ajtó előtt állok. Az ajtófélfa tele van repedésekkel. Az elmúlás 
fájdalma, szomorúsága hallatszik a csendet megtörő hangos nyikorgásban, 
mikor lenyomom a gondos kezek által készített, apró mintákkal 
díszített kilincset. Poros lépcső vezet lefelé. A zsebemből egy 
gyertyát veszek elő és meggyújtom. Lassan kap lángra a viasszal 
borított kanóc, majd egyre lejjebb parancsolja a mélybe megbújni 
igyekvő sötétséget. Nagyot reccsennek az évek óta nem használt 
lépcsőfokok testem súlya alatt...

Néhány perc múlva az utolsó lépcsőről is lelépve egy enyhén lefelé 
lejtő folyosóra érek. Visszatekintve már nem látom a felszín fényeit. 
Halk, távoli, lépsről-lépésre erősödő vízcsobogás hallatszik csupán, 
majd a gyetya fénye beragyogja a termet, amelybe a folyosó nyílt. A 
hatalmas üreg bal oldalán a falból egy kis földalatti patak rohan ki, 
s zuhan alá a feneketlen mélységbe. A földben lévő kristályok erősítik 
fel, szórják szét az apró fényforrás sárgás fényét, s a lezúduló víz 
által létrehozott párában halvány szivárványt idéznek elő. 
Alig hallható nevetés szűrődik a patak csobogásába. Körbenézve a terem 
túlsó végénél egy fehér ruhás gyermek áll.

- Ne a szemeddel nézz, úgy csak a sötétséget láthatod! Nézz a 
  szíveddel, s csodálkozni fogsz! - szól belülről egy hang, s a
  következő pillanatban a gyertya nagyot lobbanva elalszik.

Sötétség vesz körül mindenütt. A halvány derengést sem látom. Csak
a csobogást hallom és a nevetést, mely egyre közeledik. Érzem, hogy
remegnem kellene a félelemtől, mégis nyugodt vagyok. Egyre nyugodtabb, 
békésebb. Mikor a kis kéz megfogja a kezem, már újra látom a patakot, 
a szivárványt, a sziklák körvonalait, s a gyermek ismerős, mosolygó 
arcát.

Emlékek törnek elő, szép nyarak, gyönyörű pillangók: gyermekkorom
játékai, szeretett szüleim, akikkel nem éreztettem, hogy mennyire 
szeretem Őket, sötét árnyak, simogatások... melyek néha fájón 
hatoltak lelkembe... kacagás... és sírás...  megvalósult, s elfeledett 
álmok...

- Látod... - szól ismét mosolyogva, mégis komolyan a hang, de most 
  mellettem, a gyermek szájából.
- Gyere velem! - mondanám, de a hang megelőz:
- Veled voltam mindig, 
  s örökre Veled maradok, 
  mert én is Te vagyok...

Mind-Egy