Kapcsolat "Szeretettel gondolok Rátok Barátaim!" - gondoltam, s a kis manók - akik a fénynél is sebesebben járnak, az atomoknál is kisebbek - megfogták ezt a gondolatcsomagot, gyorsan sokszorosították annyi példányban, ahány barátom van, mindegyik ajándékot szép, színes masnival átkötötték - olyan színűvel, amilyet a csomag gazdája szeret -, majd a futárszolgálat segítségével elküldték a címzettekhez. "Minden gondolatom, érzésem a Tiétek!" - volt a következő gondolatom, s a gondolati futárszolgálat manócskái már száguldtak is az ajándékokkal. "Önmagamat adom Nektek, mindig!" - gondoltam, majd éreztem, ahogy az idő lelassult, minden pillanat órává szelídült, s megkezdődött a nagy utazás. Apróvá, gondolattá zsugorodtam, majd egy idősebb manó lépett hozzám, aki az új méretemben embernek látszott. Rám tette kezét, tenyeréből meleg sugárzott, s általa gondolat-hangyák fészkelték be magukat tudatomba. Villóztak, hangokat keltettek, hancúroztak, miközben felfalták tudatom egységét. Ahány kis hangya volt bennem, annyi felé akart menni gondolat-testem. Viaskodtam önmagammal, a hangyákkal, brrrrrrr, majd alázatosan engedelmeskedtem a többségi létformának. Feladtam a harcot, s a következő pillanatban éreztem, ahogy sok-sok testem van már, s megannyi tudatom. Mégis, valahogy egy maradtam... Új, szolíd ruhát kapott minden részem, s csodálatos színekben pompázott lényem. Belülről hang szólt: - Gondolat-társaim! Most egy olyan időbe fogtok kerülni, amely minden idő fölött áll, minden időn kívül van, még önmagán is. Ha a gondolatra figyeltek, melyet vinni vagytok hivatottak, elég erősek lesztek ahhoz, hogy eljussatok a célig. Ha elkalandoztok, s az Üzenet háttérbe szorul, megszűntök létezni, mert az erőtök forrását hagyjátok, felejtitek el. A gondolat éltet Benneteket, s Ti éltetitek a gondolatot. Egy kör ez, melyet ha megszakítotok, eltűntök, elenyésztek a semmiben... Időugrásra felkészülni! Majd hallottam a visszaszámlálást: 5-4-3-2-1 Villanás, örvények, illatok, hangok, s egy csatorna, melynek végét mindent elvakító fényár töltötte be. Jonéhány másodperc eltelt, míg megszokták sok apró testemen lévő parányi szemeim az erős fényt. Ahogy élesedett a kép, kirajzolódott egy gyönyörű völgy, melyet csipkés hegyláncok vettek körös-körül. A csatorna - ahonnan én is jöttem sok-sok darabban - egy magas csúcson nyílt a semmiből a völgybe, melyet egy folyó szelt ketté. - Gyönyörű, nagyon gyönyörű - gondoltam. Mindent betöltött a szebbnél szebb növények, szelídebbnél szelídebb állatok látványa, áthatotta törékeny tudatom majdnem minden szegletét. - "Önmagamat adom Nektek, mindig!" - hangzott mélyről, legbelülről a varázsige, mely erőt adott, éltetett. Megrázó feleszmélés volt, hogy majdnem elfelejtettem Üzenetem, utam célját. Szinte éreztem, ahogy lábaim önálló életre kelve gyökeret eresztenek a gondosan kikövezett út porába és földjébe, egyre mélyebbre, s lenézve láttam is a vastag, gyökér formájú nyúlványokat. Sok testem volt, sok tudatom, mégis egynek éreztem magam, s a látvány is összetett volt. Lábak, kezek, törzsek, melyek egymásba kapaszkodva egy nagy testet alkottak, sok-sok tudat, mely egy nagyot, egészet alkotott. Léptem volna tovább, de emelni sem tudtam lábamat a mélybe ereszkedő gyökerek miatt. Minél inkább erőlködtem, annál inkább sikertelenségbe torkollott erőfeszítésem. Féltem, hogy nem tudok tovább menni, hogy itt kell várakoznom az örökkévalóságig, segítségért kiáltoztam, de hiába. Senki sem volt a közelben, aki segíthetett volna. Nagyon egyedül éreztem magam, majd a tehetetlenségtől mérges lettem, téptem, csavartam lábaim, a fájdalommal nem törődve. A távolból egy elhaló hangot hallottam: "Önmagamat adom Nektek, mindig!" és egy másikat, amely előtört emlékezetem láthatatlan bugyraiból: "Ha a gondolatra figyeltek, melyet vinni vagytok hivatottak, elég erősek lesztek ahhoz, hogy eljussatok a célig." Már nem féltem, nem voltam dühös, mert erőt adott a figyelem, Üzenetem éltető imaként való állandó ismétlése. Csak ez az egy dolog töltötte be tudatom, s elfelejtve a földbe ereszkedő gyökereket - melyek így megszűntek - elindultam a lejtőn lefelé. Közeledtem a völgy felé, s láttam, ahogy a középen csordogáló folyó minden irányból apró patakocskák ezreit vonzotta magához. - Mint egy falevlél - suttogtam magam elé a gyönyörűségtől áthatva. - Vagy talán egy virág, melynek sok-sok parányi hajszálgyökere az éltető táplálékot a főgyökérbe juttatva életet, szirmokat fakaszt... - szólalt meg mellettem egy szelíd hang. Lassan a hang irányába fordultam, s megláttam a földöntúli fényekben táncoló, boldogságot, szeretet sugárzó, mosolygó Gondolat-Társat. - Ki vagy Te? - kérdeztem Tőle. - Hogy ki vagyok, talán nem fontos, csak az, hogy mit viszek, mint ahogy Téged is a "mi" éltet, s nem a "ki"... Néhány pillanatra nyugalmas, mégis teremtő, megható csend töltött el mindkettőnket, majd folytatta: - Onnan jöttem, ahonnan Te, később is, korábban is... Azért jöttem, hogy vigyázzak Rád, mert az Üzenet, melyet örökkön-örökké hordozok, s mely engem is éltet: "Minden gondolatom, érzésem eljut Mindenhez és Mindenkihez. Minden időbe, minden helyre, a létező, s a nemlétező világokba, még oda is, ahova gondolat, érzés nem juthat el..." Te azért vagy itt, hogy egy másik gondolatot továbbíts. Ha elfelejtenéd, s így Te is megszűnnél, az én feladatom, hogy újra létrehozzalak... Megérintett, s a megszámlálható testem végtelenné sokszorozódott, miközben tudatom továbbra is egy maradt. - Mikor már annyira szereted Üzeneted, hogy Te magad leszel az, s eggyéválsz vele, akkor beteljesíted küldetésed, elérkezve célodhoz... Most menj békével, s élvezd az életed. Eggyek vagyunk, mégha különbözőnek látszunk is - voltak utolsó szavai, mielőtt eltűnt. Tudtam, éreztem, hogy igazat mondott. - De hogyan, merre tovább? - fogalmazódott meg a kérdés bennem, s épphogy kigondolatam, már éreztem is a választ: - A folyóhoz. Életre keltek a patakok, a mellékágak, s a folyó, mikor elég közel értem, hogy felfedezhessem, Társaim alkotják, beadva Önmagukat, Üzenetüket a közös tudatba. Lenyűgözött a látvány szépsége, s az erő, melyet sugárzott. Hatalmas öröm töltött el növekvő fáradtságom ellenére, s belül megszólalt a távoli, erőt adó hang - érezvén, hogy gyengülök: "Önmagamat adom Nektek, mindig!". Szerettem ezt a néhány szót - még akkor is, ha néha majdnem elfelejtettem a csodálatos pillanatok hatására. Erővel töltött el, hogy rajtam múlik eljut-e a címzetthez. Ahogy ez a büszke érzés elhatalmasodott rajtam, eszembe jutott, amit Társam mondott: "Hogy ki vagyok, talán nem fontos, csak az, hogy mit viszek". Háború dúlt bennem a "ki" és a "mi" között. Lényem egyik fele háborúzott a másikkal. Szomorú és boldog voltam egyszerre. S megszólalt a kedves hang: "Mikor már annyira szereted Üzeneted, hogy Te magad leszel az, s eggyéválsz vele, akkor beteljesíted küldetésed, elérkezve célodhoz..." - Talán akkor vagyok én én, ha a "ki" és a "mi" EGY. - könnyem csorogni kezdett a boldogságtól, melyet ez a felismerés okozott. Csodálatos volt minden, szép, gyönyörű... Mint mikor a elkóborolt juh visszatér nyájához, olyan örömmel olvadtam a közeli gondolat-patak szelíd, lélegző sodrába, sírva-nevetve. Csak egy dolog létezett számomra, az Üzenet: "Önmagamat adom Nektek, mindig!" Eggyéváltam Vele, s megszűnt az idő és a tér számomra. Nem láttam, nem éreztem semmit, csak az Üzenetet. Mikor feleszméltem a folyó éppen befordult egy hatalmas, fényárban úszó, szeretetet, boldogságot sugárzó idő-csatornába, majd a következő pillanatban más-más időben és helyen voltam. Mindenhol és mindenkor, s ott volt Társam is, ki mosolygón, szelíden, könnyes szemmel fogadott: - Megérkeztél. Villanás, fény, majd semmi, csak az Üzenet öröktől fogva, mindörökké: "Önmagamat adom Nektek, mindig!" Talán ez a kapcsolat, mely a világot Világgá teszi, s minket összeköt. Az embereket, az állatokat, növényeket, tárgyakat, Mindenkit és Mindent Eggyé... Az élet néhány pillanat, talán egyszeri megismételhetetlen csoda, melyben a teremtőerő, a boldogság forrása a Szeretet. Lehet, hogy nem jut el mindenhova, minden korba, Mindenhez és Mindenkihez az Üzenet, mégis jó hinni benne, hogy a Szeretet határtalan... Ha az ember ezt hiszi, ezt teszi, ezt éli, ... talán megteremti... Szeretettel gondolok Rád, mindig! Mind-Egy