A kör

Előttem áll Köpci, Yoda, Zepirius, sok távoli, ismeretlen jóbarát, 
minden élő, élettelen, más világok, s soha nem létezők. Megáll az idő, 
nincs tér, mégis egymással fogócskáznak. Nem történik semmi sem, s 
minden más. A pillanat elmúlik, jön újabb, s mégis mindegyik 
végtelenszer ismétlődik. Sötét van, de a Nap is süt. A télben
a nyár virágait csodálom, a nyárban a hópelyhek hűsítve simogatják 
arcomat. Szívemet tőr járja át, miközben majdnem meghasad a 
boldogságtól...

Minden a lelkemben él, s én mindenben ott vagyok...

Jó érezni mindezt...
Jó szeretni...
Mindig...

Körben állunk, mindannyian. Mosolygunk egymásra. Fogjuk egymás kezét
az óriási körben, mely egyre gyarapodik. Mindenkit halvány derengés 
vesz körül. Majd a testek eltűnnek, csak ez a fura fény marad hatalmas
kört alkotva, s ahogy egy-egy homokszem legördül a nemlétező homokóra
karcsú testében, elveszti ez is emberi formáját. Lüktető gyűrűvé olvad. 
Néha kiszakad egy-egy nyaláb, újra testet öltve, majd visszatér...
Ha nem a megszűnést választja...
De mindenkit visszavárunk...
S örülünk az eltávolodott társ örömének, szomorúak vagyunk, ha bánat 
érte...
Összetartozunk mindannyian... 
Mégha néha magányosnak, kivülállónak érezzük is magunkat...

Egy másik világban, egy másik dimenzióban, egy másik kört sok-sok gyűrű 
alkot. A miénk EGY ezek közül. Lassan ez is elveszti formáját...
És egybeolvad MINDennel...

S ez a végtelen energia szabadon lüktet...
Önmagát szünteti meg és önmagát hozza létre újra és újra...
Néha virágnak látszik...
Néha szomorú embernek...
Ha mélyen szívembe nézek... látom a kört, mely mégis alaktalan...
Érzem a szeretetet... mely irány nélküli...

S ha nincs már más, 
ha már MINDen EGY, 
az az EGY a MINDből már nem más, 
csak a Szeretet...

Szeretlek Benneteket!

Mind-Egy