Rét

Egy erdei tisztáson vagyok, melyet egy csendes folyású 
szelíd patak szel ketté.
A patak partjáról nézve a víz mélyén sötét árnyékként tűnik 
fel néha egy-egy hal.
A víz felszínén kicsi molnárkák fogócskáznak.
A Nap éltető sugarai beragyogják az éledező rétet. 
A környező fákon madarak csiripelnek.

Nyitnikék-nyitnikék-nyitnikék...

A tavaszi friss levegőt mélyen magamba szívva érzem a testemben 
lassan szétáradó energiát.

Ha behúnyom szemem, 
és hallgatom a neszeket, 
a madarak hangját,
a víz halk csörgedezését, 
s újra meg újra magamba szívom az életet adó levegőt,
nyugalom, béke és szeretet tölt el.

Lassan megszűnik az IDŐ,
s elenyészik a TÉR.

Régi emlékek jutnak eszembe,
egy mondat:
"Szívedben oly sok szeretet van, hogy a földkerekség minden baját 
orvosolhatnád."
s egy érzes...

Szeretek ITT lenni,
a semmi és a minden közepén...

Szeretek ITT lenni MOST,
szeretek ITT lenni MINDIG.

Néha testem, s tudatom egy része más utakon jár,
kiragadva néhány képet, 
egy valósagot 
a mindenseg tengeréből, 
de szívem ITT és MOST él...

Ahol az ITT nem egy hely, 
és a MOST nem egy idő...

Béke, nyugalom és szeretet...
ez járja át szívem...

Rajtam múlik, mikor találom meg újra
ezt a hely nélküli helyet, 
ezt az időtlen időt...
az örökkévaló pillanatot,
ahol a szeretet végtelen és határtalan tengere hullámzik...

Rajtam múlik mikor fürdetem meg benne lelkem...

Szeretet