Szeretet

Mikor bánatos vagyok,
nem törli le könnyeimet,
csak mellettem ül
és gyengéden átölel.

Nem veszi el bánatom,
csak némán megért,
mélyen a lelkembe néz.

S ha követem tekintetét,
belülre, önmagamba,
egyszer csak meglátom Őt.

És meglátom,
hogy mindig velem volt,
mindig bennem volt,
körülöttem,
mindenhol.

Meglátom a fákban,
a levelekben, a kövekben,
a vidám és bánatos emberekben.

Meglátom a Napban,
a fénysugárban,
a reggeli párától
harmatos virágban.

Meglátom Benned,
meglátom bennem,
a bennünk lévő
békés csendben.

Meglátom,
hogy Ő sem más,
mint Te vagy én:

Ragyogó csillagok vagyunk mindannyian
a Szeretet egén,
s szórjuk fényünket egymásnak, szerteszét,
szórjuk Szeretet-fényünket mindenfelé.

Szeretet