Egy új talalkozás... Apró kavicsok és kisebb kődarabok feküdtek háborítatlanul a hegy oldalán felvezető láthatatlan úton. Még sohasem igazított rajtuk lábával arra járó vándor. A friss, tavaszi levegőben érződött a túloldali völgyben nyíló Kalamus virágának illata. Körös-körül apró bokrok, törpefák kapaszkodtak a sziklák egy-egy repedésébe. Távoli madárdal hallatszott. Zepirius lassan haladt a csúcs irányába, s közben gyönyörködött a természet szépségében. Szívét béke, nyugalom és szeretet töltötte be. Hetekig, hónapokig kereste ezt a helyet, a forrást, mely egy új életet adott neki. Amikor megpillantotta a szürkület homályában az oromra érve a völgyet, s a völgy egyetlen, messzi tisztásán a pislákoló kis tüzet, kicsordultak könnyei. - Eddig Te adtál nekem, most én fogok adni Neked jóbarát - gondolta legbelül, majd egy mély, szeretetteli sóhaj után elindult lefelé. Jócskán besötétedett már, amire a tisztás széléhez ért. A kis emberke, aki tűz mellett ült egy farönkön háttal Zepiriusnak, nagyon magányosnak tűnt a patak partján játszadozó lángok sejtelmes fényében. Lábai előtt két szőrös állatka hevert. Szívszorító érzés volt így látni barátját. Legszívesebben odafutott volna Hozzá, s megölelte volna, de csak nézni volt ereje... és sírt... potyogtak könnyei... Az örömtől... és a bánattól... Percek teltek így el, míg végre elindult csendesen, észrevétlenül, szívében és lelkében boldogan, határtalan szeretettel a magányos fiú felé. Észre sem vette őt a gyermek, mikor leült mellé. Zepirius semmit sem szólt, csak mosolygott, és némán figyelte, szerette barátját. Együtt lélegzett, gondolkodott és érzett Vele... Érezte az évszázados, évezredes magányt, a fájdalmat, s a fájdalom mellett megbújó szeretetet... Minden Egy volt... A két lélek összeforrt, a magány szertefoszlott, s ekkor csillogó szemekkel Köpci Zepiriusra nézett. - Köszönöm jóbarát - ölelte meg a kis gwinn barátját. - Amit nekem köszönsz, azt magadnak köszönöd... Egy jóbarátom búcsúzott úgy, hogy egy búcsú egy új találkozást hoz... És igaza lett... Bár Ő sem tudta, hogy ez a talalkozás egy új, egy másfajta találkozás lesz... ----- Mikor két lélek megérinti egymást egy pillanatra, mérhetetlen boldogság és szeretet áramlik közöttük... Mikor az érintés a pillanattal együtt elmerül az idő feneketlen kútjában, felszakadnak a régi sebek... Minden, ami jó és boldog eltűnik, megsemmisül, csak a magány és a fájdalom marad... Mikor két lélek összeforr, megszűnik az idő, a tér, eltűnik a magány, begyógyul minden seb és a szeretet hatalmas ereje a boldog pillanatot örökkévalósággá változtatja... Egy búcsú egy új találkozást hoz... Mind-Egy