Józsika Világa

Józsikát csúfolták osztálytársai,  nem törődtek vele szülei.
Egyedül volt, nagyon egyedül, kitaszítottan élt.
Nem voltak barátai sem.
Csendes gyermek volt, aki ha egyedül maradt, akkor érezte 
magát a legjobban, mert ilyenkor legalább nem bántották...

Egy hétfői nap, amikor az iskolában a tanár néni ismételten 
kihívta felelni, ő nem tudott megszólalni, s mindenki 
kárörvendően, lesajnálóan nézett rá. Pedig ő volt az, 
aki a legtöbbet tanult az osztályban, csak nem tudta elmondani...
Ezen a napon - a szokásos otthoni verés után - elhatározta,
létrehoz egy olyan világot, amelyben nem történhet meg mindez...

Egy jó teremtőhöz méltóan ő is hat nap alatt alkotta meg saját 
belső világát, melyben mindenki boldog volt, s úgy történt minden, 
ahogy ő szerette volna.
Megalkotta saját világának élőlényeit, tárgyait, amelyek 
hasonlítottak a külső világhoz.
Ott voltak osztálytársai, a tanító néni, a szülei is ebben a 
világban. Józsika jószívű gyermek volt, velük sem kivételezett, 
őket is boldoggá tette...

Elérkezett a hetedik nap, amikor megpihent. Vasárnap volt,
egyedül ült otthon, mert szülei átmentek a szomszédba 
beszélgetni. Józsika fáradt volt, szüksége volt pihenésre.
Elaludt, furcsát álmodott. Ő is saját világában élt 
boldogan. 
Minden szép volt, minden nagyon jó volt.

Ezután minden nap a saját világával álmodott. 
Hol kiskutya volt benne, hol egy fa, hol egy ember.
Mindent megtapasztalt...
Egy idő után érezte, hogy az állandó boldogság 
ellenére hiányzik valami.
Valami, ami előbbre vinné, változatossá tenné
tökéletes világát.

Egy nap, hazafelé menet az iskolából, egy sirályt 
látott a folyó felett. Csodálatosan szállt ez a madár.
Józsika szinte a madárral együtt repült.
Úgy repült, ahogy ő szeretett volna: szabadon...
S abban a pillanatban, amikor önfeledten repült a sirállyal, 
megértette, hogy a szabadságnál nincs nagyobb ajándék.
Megértette, hogy igazán akkor jó teremtő, ha megadja 
a szabadságot teremtményeinek: saját maguk választhassák meg 
az életüket, a boldogságukat, vagy éppen szomorúságukat.

Hazatérve szobájába rohant, leült, becsukta szemét 
és magához hívta teremtményeit. 
Odaadta nekik szívét, gondolatait, tudását, s odaadta világának 
a szabadságot.
Neki csupán egyetlen dolga maradt hátra:
a létezés, a teljességben való létezés.
Világában most már van jó és rossz, igaz és hamis,
szép és csúnya. Világa teljes, mert lemondott szabad akaratából
szabadságáról, s teremtményeinek kezébe adta mindezt...

Józsika másnap szabadon, boldogan ment iskolába és jelentkezett
felelni. Ötöst kapott...

Azóta is világával álmodik minden nap, s most már igazán 
boldog, mert ott bent az történik, aminek történnie kell,
mert a szabadság csodálatos, tökéletes világát alkotta meg.
Egy feladatot tűzött ki maga elé, minél több emberrel megossza
azt az érzést, ami benne most már ott van: a szabadság és 
a szabadság felelőségének érzését.
Józsika hisz saját világában, teremtményeiben, hisz a mi 
világunkban is és hisz az emberekben...

Egy éjszaka, amikor az erkélyen állva néztem a csillagos eget, a
gömbölyű, mosolygó Holdat, továbbadtam saját világomnak szívemet,
gondolataimat, tudásomat, s továbbadtam az életet: a szabadságot...
Történjen abban a világban mindaz, aminek történnie kell, szabadon.
S ha máshol nem is, de a bennem kialakult belső univerzumban igaz
a szabadság törvénye.

A mi teremtőnk is talán kezünkbe adta szívét, gondolatait, 
tudását és a szabadságot, hogy azt tegyük, amit tenni szeretnénk...

Teremtők vagyunk mi is mindannyian és felelősséggel tartozunk 
azokért a világokért, amelyeket önmagunkban megteremtünk...
Legyünk jó, tudatos, szabad teremtők...

Egyszer talán mindenki megérti: felelősség élni, 
felelősség gondolkodni, érezni, szabadnak lenni...
Hatalmas felelősség...

Képzelj el egy világot, ahol minden szabadon történik...
Üdvözöllek itt a Földön...

Mind-Egy